Legyél olyan okos, mint a tengerimalac!

A tengerimalacon innen… és túl…

vitaminok_tengerimalac

Részlet: Dr. Lenkei Gábor Egészségünk titkai című, közönség előtt tartott előadásából:

„Tudjuk, hogy a C-vitamin javasolt napi adagja 60 mg.

Nagyon jó!

Akkor azt mondom, nézzük meg…  A C-vitaminról van egy alapvetően fontos ismeret:

Az élőlények, szinte kivétel nélkül – és ezen van a hangsúly – SZINTE kivétel nélkül, ugyanúgy, ahogy a koleszterint, saját testükben állítják elő a szükséges C-vitamin mennyiséget.
Nincsenek kiszolgáltatva annak, hogy esznek-e C-vitamint, vagy sem.
Tehát az élőlények túlnyomó többsége megtermeli magának a C-vitamint.

Van néhány balfék…

Egész pontosan egy tucatnyi, akik nem tudom, hogy mit csináltak, lehet, hogy a kocsmában voltak, amikor a “C-vitamintermelő-képességet” osztották, mert lemaradtak….

Közéjük tartozik az ember, az emberszabású majmok, egy gyümölcsevő denevér fajta, még néhány balfék, meg a kis, hülye tengerimalac.

Szóval a tengerimalac és az ember egy hajóban eveznek ebből a szempontból.
Azt már láttuk, hogy az állattartásban, a vadgazdálkodásban nem csak, hogy nem tilos, hanem kifejezetten javasolt a só!

Nézzük meg, mit javasolnak a tengerimalacnak a szaklapok. A szakemberek.

Lenkei dr

Azt mondják, a tengerimalacok, – tudják melyik az, nem a hörcsög, hanem a nagyobbik. …

A tengerimalacok átlag súlya nagyjából 1 kiló.

A „hölgyek” természetesen karcsúbbak, 80 deka körüliek.
Az „urak”, azok olyan másfél kilóra is felcseperednek.

Azt mondja a szakirodalom, hogy 1 kg tengerimalacnak, a naponta elfogyasztott zöldség és gyümölcsfélén túl, 1 kg testsúlyra 30 mg C-vitamint kell adni.

Felmerül bennem a kérdés:
Hogy lehet az ember adagja két kiló tengerimalacé?

Jó.

Akkor tanuljunk egy kicsit tovább a tengerimalacról, mert egy gyerek ilyenkor kérdezne.
Azt mondja: „Azt mondtad, nem nehéz ezt kideríteni „ – mondaná egy józan gyerek, „ Azt mondtad, hogy termeli sok állat. Mennyit termelnek?”

Ó, de jó kérdés!
Nézzük meg!

Ahhoz, hogy összehasonlítható legyen az emberrel, – ezeket a mennyiségeket, amiket az állatok termelnek, – átszámítottuk egy 70 kilós ember testsúlyára.

És nem mondok el minden ilyen adatot, mert nagyon szerteágazó lenne, de annyit ízelítőül, hogy a kutya- és macskafélék, fajtól függően naponta, 2000-3000-4000mg C-vitamint termelnek egy 70 kilós ember testsúlyára átszámítva.

Na, akkor most hasonlítsuk össze az adatokat!

Ha a tengerimalacé egy kilóra 30 mg, akkor egy 50 kilós embernek 5×30:1500, minimum 1500 mg, azaz másfél gramm C-vitamint meg kellene ennie naponta, ha olyan szorgalmasan eszi a zöldség- és gyümölcsféléket, mint a tengerimalac….

Egy 70 kilós embernek 70×30 az 2100, naponta 2100 mg, vagy 2.1 gramm C-vitamint meg kéne ennie.

Egy 100 kilós embernek 3000 mg-ot, 3 grammot.

Hasonlít, nem?

A Kutya és macskafélék nagyjából ebben a nagyságrendben termelnek C-vitamint,
mint amennyit a tengerimalacnak javasolnak, és mint amit az alapján ki lehet számolni az embernek.

Én nem szeretem a tekintélyelvűséget, nem nagyon szoktam nagy neves tudósokra hivatkozni, de azért itt megemlíteném, hogy volt egy híres magyar, aki Nobel-díjat kapott a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért.

Szentgyörgyi Albert, aki eleinte azt javasolta, hogy minden ember, minden nap, minimum 1000 mg C-vitamint fogyasszon el.

Később rájött, hogy ez kevés, és többet javasolt!

Nagyjából valahol itt, ebben a nagyságrendben. (mutat a táblára.)

Azt is javasolta, hogy a C-vitamint jó lenne kilós kiszerelésben árulni az élelmiszerboltokban, a só, liszt, cukor mellett, és hogy az asztalon ott kellene, legyen az asztal közepén a C-vitamin-tartó.

Hát a gyereknek azt mondanám, hogyha szerzel némi ismeretet, van egy kis józan eszed, és mersz kérdezni, akkor legalább nem csinálnak belőled tengerimalacot!

Egyébként elmentek a patikába, Te meg egy nagy kigyúrt tengerimalac, – ilyen 2 kilós, – beálltok a sorba, s kellemetlen helyzetbe fogsz kerülni, mert a tengerimalac megkopogtatja a pultot, és azt mondja, hogy: „Kérem a napi C-vitamin adagomat, 60 mg-ot!

Meg ennek a kis lükének is tessék annyit adni, mert ő azt hiszi, hogy neki ennyi is elég!”

DeLaVie#

Legyél olyan okos, mint a tengerimalac!
Igyál naponta 1-3 DeLaVie italt (1 italban 1000 mg C-vitamin van!) és ezt a problémát megoldottad.

Rendeld meg a magad és Családod számára itt:

http://91.82.236.92/webshop/index.php?id=472

 

Share Button
Kategória: Alternatív gyógyászat | Címke: , | Hozzászólás most!

“A rák legnagyobb veszélye a D-vitamin-hiány” – Interjú Szendi Gáborral a megelőzésről

Szendi Gábor rák megelőzés interjú

“A rák legnagyobb veszélye a D-vitamin-hiány” – Interjú Szendi Gáborral a megelőzésről

Nem a HPV-oltás és a mammográfia jelenti a megoldást.

szendi_gabor_kepA rák kialakulásának háttérben sokkal kevésbé állhatnak lelki okok, mint ahogy a köztudatban él – leginkább a nyugati életmóddal, illetve a D-vitamin-hiánnyal függ össze a betegség.

Az okok mellett a megelőzésről is beszélgettünk Szendi Gáborral.

 

– Egyes vélemények szerint a sejtek működését szabályozó, stimuláló, illetve gátló idegi impulzusokat alapvetően a pszichikai tényezők határozzák meg – ennek megfelelően utóbbiak meghatározó szerepet játszanak a különféle betegségek, így a rák kialakulásában is. Néhányan egyenesen azt tartják, hogy a rákos megbetegedések egyharmada tisztán pszichés eredetű. Egyetért ezzel?

– Ez szerintem nagyon erősen túlzó állítás. Egyébként annak idején én is ezt gondoltam – sok dologban azért merek határozottan véleményt nyilvánítani, mert korábban magam is azon az állásponton voltam, amit most cáfolok. Egyszer még egy szakkönyvbe is én írtam a pszichoonkológia fejezetet, és visszatekintve azt gondolom, heroikus próbálkozás volt részemről, hogy bebizonyítsam azt az állítást, miszerint a pszichés tényezők fontos szerepet játszanak a rák kialakulásában.

A krónikus stressz nyilván negatívan befolyásolja az immunműködést – az is igaz viszont, hogy az akut stressz fokozza azt. Ugyanakkor a konkrét immunológiai vizsgálatokkal összekötött vizsgálatok szerint bár van valamennyi hatása a pszichés tényezőknek, de az nem komoly.

Más, tudományosan kevésbé szigorú vizsgálatok során általában megkérdezik a résztvevőket, hogy volt-e trauma az életükben, s ha igen a válasz, akkor azt mondják: tessék, itt a rák. Valójában ezek retrospektív vizsgálatok, és az emberek fejében már megvan a hit, hogy trauma idézi elő a betegséget, ezért hajlamosak visszamenőleg előbányászni valamilyen traumát mint kiváltó okot.

Ezek a vizsgálatok akkor lennének érdekesek, ha megnéznének olyanokat is, akik nem rákosak, holott volt az életükben trauma, és itt további problémák is felvetődnének, mert lehet például, hogy egy traumát megélt illetőnek most még nincs ugyan rákja, de majd valamikor lesz. Az is probléma, hogy ami egyik embernek stressz, az a másiknak nem, önmagában életeseményekből nem lehet a stressz mértékére következtetni.

Biztos, hogy a különféle pszichoterápiákkal – például a Simonton-terápiával, aminek én is nagy híve voltam – sok mindent el lehet érni. Volt egy híres első vizsgálat is mellrákos nőkkel – tulajdonképpen nem is az volt a cél, hogy meggyógyítsák őket, vagy meghosszabbítsák az életüket, hanem az, hogy a szorongásaikat csökkentsék.

Ennek érdekében létrehoztak egy olyan csoportot, ahol a relaxációt a hipnózissal kombinálták, és tíz év múlva kiderült, hogy ebben a csoportban kétszer olyan hosszú volt a túlélés. Ez megintcsak arról szól, hogy a szorongás, a depresszió rontja az immunaktivitást, tehát megrövidíti a túlélést, de szó nem volt arról, hogy meggyógyultak volna ezek a betegek.

Vagy itt van például Hamer (Ryke Geerd Hamer, a germán új medicina alapítója – a szerk.) teóriája, ami véleményem szerint kifejezetten primitív és veszélyes. Ha valaki a Hamer-féle kezelés érdekében feladja az orvosi terápiát, akkor gyakorlatilag halálra ítéli magát. Mára több száz olyan eset ismert, amikor a beteg a Hamer-féle kezelés áldozatává vált.

Ez egy paranoid ember, akinek – mint mindenkinek – vannak hívei. A rák olyan félelmetes betegség, hogy mindig lesznek, akik kétségbeesésükben vagy ennek, vagy más hasonló álígéreteknek bedőlnek, és meghalnak bele. A megdöbbentő az, hogy orvosok és pszichológusok is hirdetik Hamer nézeteit, ami súlyos kritikája a természettudományos képzésnek.

zeller
Rákellenes zöldségek

Rákellenes zöldségek

– Az korábban is tudott volt, hogy a C-reaktív fehérje – CRP – szintje gyulladás esetén nagymértékben megemelkedik, de a viszonylag közeli múltban kiderült, hogy maga is okozhat gyulladást – ami pedig szoros összefüggésben áll a rák kialakulásával. Milyen időközönként érdemes ellenőriztetni a CRP-szintet?

– Lehet ellenőriztetni félévente-évente, nem is ez a kérdés. Én egyébként meg nem tudnám mondani, hogy mennyi a CRP-m, mert soha nem csináltak nálam általános vérképet – ezzel nem hencegni akarok, de azért olyan nagyon nem izgulok azon, hogy rossz lenne bármelyik értékem, mert úgy élek, ahogy élek.

A kérdés az, hogy mihez is kezdjünk akkor, ha kiderül, hogy a CRP-nk magas: gyulladáscsökkentőt szedjünk, vagy változtassunk az életmódunkon? Azt gondolom, utóbbi sokkal fontosabb, és itt kénytelen vagyok a paleót szóba hozni és propagálni, mert tudományosan bizonyított és alátámasztott tény, hogy ez az életmód megszünteti a szervezetszintű gyulladást. Aztán majd meg lehet méretni a CRP-szintet, hogy örüljünk, milyen jó alacsony lett.

– Számos nő lelkiismeretesen eljár az erőteljesen propagált mammográfiára, holott kevésbé ismert vizsgálatok szerint az ott alkalmazott sugárzás négyszer-hatszor rákkeltőbb, mint egyéb röntgentechnikák, ráadásul tíz szűrés átlagában 20-50% közé esik az indokolatlan visszahívások száma. Ezek szerint biztonságosabb a jó öreg tapintásos vizsgálat?

doktor_no

– A vizsgálatok egyértelműen ezt igazolják. Egy elég nagy mintán végzett vizsgálat során az egyik ágban klinikus tapintással megvizsgálta mellet, a másik ágban a tapintásos vizsgálat mellett mammográfiát is végeztek, és nem volt különbség a felderítési arányban. A mammográf fejlesztése abba az irányba megy, hogy minél kisebb csomót ki lehessen mutatni, miközben egy másik vizsgálatból az derült ki, hogy a két centiméternél kisebb csomók maguktól is fel tudnak szívódni. Jelenleg, ha rendszeresen nézik valakinek a mellét, és találnak benne egy csomót, akkor azzal rögtön csinálnak valamit: jön a biopszia, ha az sem egyértelmű, akkor a csomót kiveszik, és így tovább.

Ha csupán megfigyelnék, és csak akkor avatkoznának közbe, ha a növekszik, illetve valamilyen más probléma merül fel, akkor esélyt adnának arra, hogy a tumor felszívódjon. Meg hát az is probléma, hogy nem tudjuk, tumor-e a tumor, mivel a mammográfia csak sűrűséget és szerkezetet mutat, de azt nem tudja megmutatni, hogy élő, aktívan osztódó sejtekről van-e szó, vagy csak egy néma csomóról. Az pedig végképp felháborító, hogy a duktális carcinómát ugyanúgy kezelik, mintha valódi rák lenne, holott a szakirodalomból közismert, hogy ez a rákfajta igen ritkán válik invazivvá.

– A termográf ennek eldöntésére alkalmas eszköz, ráadásul kockázatmentes, mégsem jellemző, hogy az orvosok ezt ajánlanák, és a TB sem támogatja, azaz fizetni kell érte.

– Hasonló ezzel a helyzet, mint ha mondjuk valaki a szervezetszintű gyulladást csökkentené paleóval – persze abszurd is lenne, ha a TB támogatná a paleót, de még csak ajánlani sem ajánlják.

eurok

Egyszerűen arról van szó, hogy az orvoslás – és ezt nem kritikusan vagy rosszindulatból mondom – egy iparág. Az orvosi műszerek gyártása is egy iparág, amiből az következik, hogy a mammográfia-iparnak nem érdeke, hogy kidobja az addigi fejlesztéseit, ha kiderül, hogy eszközei veszélyesek, és volna helyettük jobb. Megtehetné valaki, hogy azt mondja, holnaptól termográfot gyárt, de akkor az összes vevője panaszt tenne: figyelj, öreg, tegnap vettem tőled egy mammográfot, egymilliárd forint volt, most mit csináljak vele? Ugyanazok a gyártók nem fognak átállni egy fejlettebb és ártalmatlan technológiára – hiszen a mammográffal az is a probléma, hogy már önmagában rákkeltő.

– A HPV vírust a méhnyakrák okozójaként emlegetik, holott kutatások szerint csak akkor fokozza a méhnyakrák kialakulásának kockázatát, ha a gyenge immunrendszer miatt a fertőzés állandósul. Az orvostudomány mégis egyértelműen a meglehetősen drága HPV elleni oltás mellett foglal állást, önkormányzatok – nyilván a legjobb szándékkal – esetenként támogatják is azt, főleg fiatal lányok esetében. Lehet, hogy jobb lenne nem beadatni?

– Igen, ez lenne a helyes magatartás. Egyrészt a vizsgálatok, amelyek az oltóanyag hatékonyságát akarták volna bizonyítani, nem mutattak fel komoly eredményt. Másrészt az oltás csak két HPV vírus ellen nyújt védettséget – és még azt sem tudjuk, hogy meddig -, miközben ezek mellett van még körülbelül tizenhat.

A vírusevolúciónak pedig az a logikája, hogy ha kilőnek két domináns törzset, akkor azok fognak a helyükbe lépni, amelyek addig – pont e két domináns törzs miatt – kiszorultak, és onnantól azok jelentik majd a problémát. Tehát az az oltás, amelyik csak két törzs ellen véd, nem ér semmit.

tu_nagy

Ugyanakkor tudjuk, hogy nemi élet nélkül is meg lehet fertőződni, és ha valaki már fertőzött, akkor nála az oltás révén fokozott a rákkockázat. Olyan aggály is felmerült, hogy ha valaki beoltatja magát, akkor onnantól majd nem jár szűrővizsgálatra. Ráadásul magának az oltásnak is vannak kockázatai: többen epilepsziás rohamot vagy Guillan-Barré-szindrómát kaptak, voltak, akik meg is haltak. Mondhatja valaki, hogy ó, hát egymillióból egy – de mi van, ha éppen az ő lánya az az egy, aki megbénul vagy meghal?

A kockázatokért cserébe pedig igazából nem nyerünk semmit. Ráadásul a mérések azt mutatják, hogy a nők 75%-a adott pillanatban fertőzött, és két év múlva az immunrendszer felszámolja a fertőzést. A nemi életet megkezdő nők 75-90%-a előbb vagy utóbb megfertőződik vele, ám a vizsgálatok szerint a fertőzöttnek találtak 90%-a 6-24 hónapon belül HPV-mentessé válik.

– Melyek azok a tényezők, amelyek a nyugati életmód mellett jó eséllyel rák kialakulásához vezetnek, holott viszonylag egyszerűen ki lehetne védeni őket?

– A paleo abból indul ki, hogy összeveti a természeti népeket és a nyugati társadalmat, és azt kérdezi, hogy előbbiben mért nincs rák, utóbbiban pedig miért olyan gyakori, hogy az emberek negyede ebben hal meg. A különbség nyilvánvalóan abból fakad, hogy elhagytuk az eredeti élőhelyünket. Míg az ötvenes évekig az emberek 80%-a élt vidéken és 20%-a városban, mára ez megfordult – nem Magyarországon, bár lehet, hogy már nálunk is ehhez közelít az arány.

Ugyanakkor legalább 16 féle ráknak a legnagyobb rizikófaktora a D-vitamin-hiány. Teljesen egyértelműen bizonyítható például, hogy Amerikában a városban élőknek kétszer nagyobb a kockázata vastagbélrákra, mint a vidéken élőknek.

napozas

Az még rendben is lenne, hogy a városi ember kevesebbet van a napon, de az orvostudományban a fenti arány megfordulásával párhuzamosan kialakult egy tévhit a D-vitaminnal kapcsolatban. Úgy próbálták beállítani a minimális dózist, hogy még éppen ne legyen angolkórja valakinek, ám a látványos hiánybetegség és a szükséges vitaminszint között óriási, mondjuk tízszeres dózis a különbség.

d-vitaminA D-vitamin, ami valójában hormon, immunrendszeri és sejtosztódást szabályozó hatásaira csak körülbelül 30 éve fókuszál a kutatás. Ez azt jelenti, hogy nagyjából három évtizede publikálták az első ilyen vizsgálatot, aztán minden évben egyre többet, de azért a mai napig sem köztudott, hogy rák szempontjából a legnagyobb kockázatot a D-vitamin-hiány jelenti.

A másik nagy kockázati csoport a táplálkozás. A 19. század végén Virchow megállapította, hogy ahol tartós lokális gyulladás van, ott előbb-utóbb rák fog kialakulni. Ez logikus is, hiszen ahol gyulladás van, ott vérbőség van. Ráksejtek mindig, mindenhol keletkeznek, de olyan talajon, ahol a táplálásuk nagyon is megoldott, nagyobb valószínűséggel indulnak burjánzásnak. A nyugati étrend a legtöbb emberben magas gyulladásszintet alakít ki.

cukor

Ugyanígy kockázatot jelent a magas vércukorszint és a magas inzulinszint, illetve az abból következő inzulinrezisztencia. Az inzulinrezisztencia azt jelenti, hogy a testi sejtek nehezebben veszik fel a cukrot. Ugyanakkor majdnem mindegyik ráksejt cukorral táplálkozik – néhány kivétel van az agytumoroknál. Úgy kell elképzelni, mintha lenne egy sugárút, ahol minden oldalirányban piros a lámpa, a végén van a ráksejt, és abba megy minden cukor.

A ráksejtek nemhogy nem lesznek inzulinrezisztensek, de olyan anyagokat termelnek, amelyek szervezetszinten is fokozzák az inzulinrezisztenciát. Az inzulin szintjével párhuzamosan pedig egy hormonszerű anyag, az inzulinszerű növekedési faktor-1 – IGF-1 – szintje is megemelkedik, aminek hatására a daganatok tovább növekednek. A magas vércukorszint tehát nemcsak a ráksejtek ellátását biztosítja, hanem az inzulin, illetve az inzulinszerű növekedési faktor révén a ráksejtek szaporodását is serkenti.

Na most mindezek jellemzőek a nyugati emberre. Ha viszont valaki áttér a paleolit táplálkozásra, akkor nála megszűnik a szervezetszintű gyulladás és a szervezetszintű inzulinrezisztencia, alacsony lesz a vércukorszint, így a ráksejtek tulajdonképpen nem nagyon jutnak táplálékhoz. A paleo magában foglalja a megfelelő táplálkozást, a megfelelő vitaminellátottságot és a megfelelő mozgást, ami egyébként szintén csökkenti az inzulinrezisztenciát. Ezek együttesen hatékonyak kivédik a rákot – ott vannak példának a természeti népek, akik nem szenvednek rákban.

 sparga_sonka

– Sokan a hunzákat hozzák fel példaként. Ők rendszeresen fogyasztanak gabonát, amit a paleo elvet, mint a magas vércukorszint és az inzulinrezisztencia okozóját, mégis sokáig – nemritkán állítólag száz évig – élnek.

– Erről a népről mindenki csak regél, de kevesen voltak ott, és nincsenek valódi vizsgálatok. Van egy paleós ismerősöm, a magazinba is szokott írni, aki évekig élt Indiában egy ottani kulturális intézet vezetőjeként, és járt a hunzáknál is. Azt mondta, hogy rengetegen betelepültek már oda, a turistákat pedig mindenféle mítoszokkal etetik. Mint ahogy rólunk is elterjedt, hogy mi vagyunk a gulyás meg a kilenclyukú híd – ha ezt várják tőlünk, akkor ezt fogjuk nyújtani, nem pedig tiltakozni, hogy ne erről tessék minket kérdezni.

hunza_noEgyrészt a hunzák már nem természeti nép – természeti nép alatt ugyanis nem azt értjük, hogy valamilyen vadregényes tájon élnek az emberek, hanem hogy egy életformát, mégpedig gyakorlatilag az ősember életformáját élik. Ha egy nép esetében teljes kiőrlésű gabonáról beszélünk – amivel a legnagyobb probléma a benne lévő gyorsan felszívódó keményítő, ami vércukorszint-ingadozáshoz vezet -, akkor már nyugodtan elfelejthetjük, hogy az természeti nép volna.

Erre azt szokták mondani, hogy a középkorban is ettek gabonát, mégsem volt rákjárvány. Ez igaz, de egyrészt jóval kevesebbet, másrészt az nagyon durva kiőrlésű volt, és sokszor belekevertek a fakéregtől kezdve mindenfélét, hogy több, kiadósabb legyen. Világos, hogy a vércukorszintjük nem ingadozott hullámvasútszerűen, mint manapság a nyugati emberé.

A XIX. század végén kialakult a nagyon finom őrlésű technika, és az 1700-as évektől drámaian megnőtt a cukorfogyasztás is – ma a nyugati ember észrevétlenül elfogyaszt évi negyven kiló cukrot meg rengeteg fruktózt, ami a legártalmasabb cukorfajta. Így pedig hiába mondjuk, hogy ott is esznek gabonát is, meg itt is esznek, mért okozná az a rákot. Ez egy nagyvonalú egybemosása a különbségeknek.

A hunzák kapcsán a sárgabarack magváról szoktak még regélni, hogy az a rákmentes élet titka. Én nagyon szeretnék hinni B17-ben, de egyetlen tudományos vizsgálatot sem olvastam eddig arról, hogy az amygdalin embernél hatásos volna a rák kezelésében. Ennek ellenére én is szoktam ajánlani, a tudományos kétely magánügy, ha más ember életéről van szó.

 sargabarackok

– A paleolit étrend nagyrészt húsra épül. Mit tegyen az, aki nem akar állatokat enni, de szeretne egészséges maradni?

– Ez egy elterjedt tévedés, hogy a paleo lényege a sok hús volna. Mindig elmondom, hogy a természeti népek étrendje igen változatos összetételű, némelyik ha 5% húst eszik, másoknál meg az étrend 95%-a hús és zsír. Mindegyik nép mentes a civilizációs betegségektől, tehát nem a húsevés a lényeg, hanem hogy olyasmit esznek, amihez alkalmazkodott az evolúció során a szervezetük.

A vegetáriánus táplálkozással az a probléma, hogy nem az emberi természetből és evolúcióból vezették le, hanem vallási-etikai alapon dolgozták ki. Ez egy egészségre veszélyes táplálkozási forma. Persze azok, akik nagyon tudományos alapon csinálják, ki tudják védeni a veszélyeket – megfelelően párosítják össze a növényeket, és így teljes értékű fehérjéhez jutnak, szednek B12-vitamint, pótolják a vasat és így tovább – de ez is jelzi, hogy nem egy korrekt életmódról van szó, állandóan variálni kell, hogy összejöjjön az összes esszenciális aminosav.
tojas_fozesHa valaki nem akar állatokat enni, meg lehet próbálkozni a tojással, ami teljes értékű fehérje. A tejet és a tejtermékeket már nem ajánlanám ilyen bátran, hiszen azokhoz nem alkalmazkodott igazán az emberi szervezet.

– Ha valaki egyszer vegetáriánus, illetve vegán lett, már nemigen fordul vissza…

– De, nagyon sokan. Egy, a Psychology Todayban megjelent cikk szerzője, egy pszichológus egy vizsgálatot idézett, ahol kiderült, hogy egyre többen feladják a vegetáriánizmust, annak mellékhatásai miatt. A vegetáriánusoknak végső soron azzal kell szembenézniük, hogy a hitükért vagy az etikai elveikért hiányosan táplálkoznak, aminek esetleg meglesz később az ára.

 

Forrás: femina.hu

Share Button
Kategória: Alternatív gyógyászat | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Egyre több gyereknek van aceton szaga! Súlyos tünetet jelez!

víz

Azt hiszik, hogy egy gyereket meg lehet tanítani bármire, mikor acetonos? Nem tud figyelni, a rosszullét határán van!

„Egy barátom mesélte, cselgáncsedző.
Alsó tagozatos gyerekeket edz.
Meséli, hogy megjöttek a srácok, 7-8 éves srácok, délután 4-kor és fáradtak.
Mondták, hogy fáradtak.
Hogy lehet egy 7-8 éves gyerek fáradt?
És azt mondja, hogy megszagolta őket, és a gyerekek többségének aceton szaga volt.
Tudják, mint a körömlakklemosó.
És ő egy okos ember, azt mondta, az embernek akkor lesz aceton szaga, ha ki van száradva.
A végletekig.
És egy gyerek nagyon gyorsan kiszárad.
Mert a gyerekeknek a folyadékigénye ennél sokkal több, mint a felnőtteké.
Most nem tudom részletezni, hogy miért, de ennél sokkal több.
S megkérdezte a gyerekeket: „Mit ittál ma csillagom?”
„Hát, reggel a kakaót, és az iskolában egy pohárka vizet.”
És délutánra összeomlott a gyerek anyagcseréje.
Már aceton szaga volt.
Tudják, kinek van aceton szaga?
Aki cukorbeteg kómára készül.
Olyan mértékben felborul a gyerekek anyagcseréje, mert nem isznak vizet.
Azt hiszik, hogy egy gyereket meg lehet tanítani bármire, mikor acetonos?
Nem tud figyelni, a rosszullét határán van! S azt mondják rá, hogy hiperaktív, meg diszlexiás?
Szomjas!
Elvihetem pszichológushoz….
Meg kéne itatni!
Persze, hogy pszichológiai tüneteket produkál, ha szomjas, meg ha éhes!
Hát annak olyan tünetei vannak.
És az edző bevezette minden gyereknél, hogy aki edzésre jár, kötelező egy 7,5 decis kulacsot hoznia.
Azt, amikor megjönnek, megtöltik, egyharmadát meg kell innia edzés előtt, egyharmadát edzés közben és egyharmadát az edzés végén.
víz2
És mire a gyerekek hazamennek, nem aceton szagúak.
De aztán úgy jönnek megint….Tönkretesszük magunkat.
Ez nem egy kis dolog, amiről beszélek!
Az ember, amikor csak akkor iszik vizet, amikor szomjas, akkor már elkésett!
És mondok valamit. Még egyet.
Nem lehet hozzákezdeni egy ember gyógyításához addig, amíg ki van száradva!
Én nagyon sokszor láttam belgyógyászként idős embereket, akik csontszárazak voltak.
És zavartak voltak, úgy néztek ki, mintha flúgosak lennének.
Nem lehetett velük beszélni.
Nem tudták hol vannak, össze voltak zavarodva. Volt, aki azt hitte, hogy pszichiátert kell hozzájuk hívni.
Mondta az öreg kollégám: „Adj neki vizet! Sok, sok, sok, sok infúziót, és várd meg a holnap reggelt.”
És amikor adtunk nekik sok, sok, sok, sok vizet, akkor az „ütődött” idős ember másnapra egy mosolygós ép valaki lett.
Mert megszűnt az elmezavar, amit a kiszáradás okoz.
Az embernek a szellemi tevékenysége nagyon gyorsan hanyatlik, ha ki van száradva.”

Forrás: Tudasfaja.com

Share Button
Kategória: Alternatív gyógyászat | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Mit kérsz enni …?

transzsirok

Mit kérsz enni, kisfiam?

– Én vizet akarok, anya. Legfeljebb a vízhez egy kis marhahúst,
sertéshúst, gyártási szalonnát, Na-nitrites keveréket, magyarul
E450-es adalékot, nem húseredetű fehérjét és emulgeátort – de
karragén, a guargumi és a xantángyanta ki ne maradjon belőle!

– Egyszóval te Tesco párizsit kérsz.

tesco parízer

– Úgy van, anyukám. És kérlek, kenj meg hozzá egy lisztből,
kis ízjavítóból, sikérből, antioxidánsból, tejporból, celluláz-enzimből,
a savanyúságot szabályozó kálium-acetátból és citromsavból,
emulgeálószerből és kalcium-szulfátból álló kenyeret.

– Győri rozsosat?

győri rozsos

– Igen, egy kis vízzel, hidrogénezett/átészterezett növényi olajat,
amelyben persze van só, emulgeálószer, kálium-szorbát.

– Már kenem is a Delmát, fiam.

delma

– Nekem viszont, anya, ma jobban esne egy kis sertéshúsban és vízben
elkevert húspép, bőrke, karragén, polifoszfát, szójafehérje,
nátrium-laktát, étkezési keményítő, pirofoszfát, antioxidáns és
Na-nitrit.

– Akkor te a Zalahús műbeles virslijét kapod fiam.

virsli mustárral felírva

Hozzá természetesen tartrazinnal, kinlinnel, amaranttal,
indigókarminnal színezett természetes aromával, nátrium-benzoáttal,
sóval, mustármaggal, cukorral és ecettel dúsított vizet.

– Magától értetődik, Globus mustár nélkül a virsli mit sem ér, anyukám.

Picture 024

Picture 024

– Isztok-e hozzá, gyerekek, vízben feloldott izocukrot, Na-ciklamátot,
aszpartámot, aceszulfátot, szacharint, aszkorbinsavat,
nátrium-benzoátot és fenilalanint?

– Vitamor szörpöt? Igeeeen!

jo_szorp

– Ebédre viszont kaptok egy kis búzalisztet, kukoricakeményítőt,
hidrogénezett növényi zsírt, ízfokozót, lehetőleg E631-est és
E627-est, nátriumglutamátot, módosított keményítőt, állati eredetű
zsírt, élesztőport, szárított tyúkhúst és E 150-es színezéket.

– Maggi szárnyaskrémleves lesz brokkolival! Hurrááá! És utána?

brokkoli krémleves

– Utána pedig búzalisztet paradicsomsűrítménnyel, sajttal, ananásszal,
vízzel, növényi olajjal, nátrium-nitrittel tartósított főtt sonkával,
búzakeményítővel, cukorral, sóval, élesztővel és jóféle
acetilezett-dikeményítővel, adipáttal.

– Hawaii!

– Bizony, bizony, gyerekek, Hawaii pizza lesz, dr. Oetker módra.

ristorante-pizza-hawaii

– Az a kedvencünk.

– Este a tévéhez pedig mit kaptok, na mit?

– Csak nem burgonyát, növényi olajat, sót, hagymaport, autolizált
élesztőport, tejszínport, dextrózt, sajtport, nátrium-glutamátot,
dinátrium-5-ribonukleotidokat és tapadásgátlót, vagyis
szilícium-dioxidot?

– De bizony, gyerekek, úgy van, chipset. Lay’s újhagymás chipset.

lays chips

– És mi lesz a vacsora?

– Vacsorára ma a két nagyobbik gyerek aszpartámmal,
fenilalaninnal, K-aceszulfámmal, zselatinnal, hidroxi-propillal
javított joghurtot kap, amelyben kalcium-foszfáttal, vízzel és cukorral
fölhizlalt, egyszer már kipréselt gyümölcshús vázdarabkák vannak.

– Én is kérek őszibarackos light joghurtot! Én is! Én is!

light joghurt

– Ne kiabálj, Lajoska. Te mást kapsz ma este. Na nézd, már itt is van
egy kis kóstoló: húspép, víz, zsemlemorzsa, zsiradék, liszt, panírlé,
szójagranulátum, szójakoncentrátum, keményítő, fűszerek és
karamellammóniás színezék –
egyszóval Kot-kot baromfifasírt.

baromfifasirt

Ezt szegény apád is hogy imádta… Nyugodjék békében.

sír

(A képek csak illusztrációk!)

Share Button
Kategória: Egyéb | Címke: , | Hozzászólás most!

Minden, amit tudni érdemes… A vitaminokról!

DeLaVie_1000mg_Cvitamin tél

A vitaminok olyan szerves vegyületek, amelyek feltétlenül szükségesek testünk kifogástalan működéséhez.

A szakemberek ismertetése szerint a vitaminokat alapvetően 2 nagy csoportba (zsírban oldódó és vízben oldódó) sorolhatjuk. A vízoldékony vitaminok (B1-, B6-,B7, B12-, C-vitamin, niacin, pantoténsav, folsav, biotin) felszívódás után fejtik ki hatásukat, és a felesleg a vizelettel távozik. A zsíroldékony vitaminok (A-, D-, E-, K-vitamin) felszívódása a táplálék zsírtartalmától is függ. A vitamin elnevezés a vita (élet) és az amin (NH2-tartalmú kémiai gyök) szavakból alakult ki.

A vitaminok önmagukban nem jelentenek energiaforrást, de számos anyagcsere folyamat nélkülözhetetlen alkotói. Elsősorban a táplálékkal jutunk hozzájuk, de egyesek előállítására az emberi szervezet is képes. Vannak állapotok, amelyekben megnő a szervezet vitaminigénye, mint pl. stressz, fokozott fizikai terhelés, sportolás, betegségek és a kor előrehaladtával.összetétel

A megfelelő vitaminellátottság azért nagyon fontos az egészség megőrzése érdekében, mert az elégtelen vitaminbevitel súlyos következményeket okozhat.

Nem elegendő vitaminbevitelhez vezethetnek a rossz táplálkozási szokások, az elégtelen táplálékbevitel, a szélsőséges táplálkozási irányzatok, a rosszul összeállított fogyókúrás étrend, és egyes emésztőrendszeri betegségek.

Az étrend-kiegészítő termékeket fogyasztókban olykor-olykor felötlik a kérdés: Honnan kerül a vitamin az italba? Miből állítanak elő ilyen sok vitamint?
A vitaminok eredetével kapcsolatban az olyan hangzatos állítások is beültetik a bogarat az emberek fülébe, amelyek egy-egy készítmény kizárólagos természetes eredetéről szólnak. Mit lehet ezzel kapcsolatban valóban tudni?
A kérdés megválaszolásához a Táplálkozáskutatók Tudományos Tanácsának elnökét hívtuk segítségül.

„Azt a kérdést, hogy a készítményekben lévő hatóanyagokat hogyan állítják elő, nem lehet egy lendülettel megválaszolni, hiszen nagyon sokféle anyagról van szó. A különböző anyagokat pedig különböző módszerekkel állítják elő.
Általánosságban azonban elmondható, hogy a vitaminok és vitaminszerű anyagok előállítására alapvetően alig néhányféle módszer létezik.
Talán a legközismertebb az az eljárás, amikor az anyagot kivonják valamilyen forrásból, ami viszonylag nagy mennyiségben tartalmazza azt. Nem csodálkoznék, ha a legtöbb ember azt gondolná, hogy ez mindig nagyon egyszerű. Pedig nincs így. Egy növényben ugyanis, például a paprikában, a C-vitamin mellett sok száz vagy ezer egyéb anyag is van. Amikor a tiszta C-vitamin kinyerése a cél, minden más anyagtól meg kell azt tisztítani.
Vajon ez hogyan lehetséges?
Talán most sok embernek legörbül a szája, de ez csak mindenféle kémiai eljárás segítségével történhet meg. A természet alkotta anyag kinyeréséhez gyakran nélkülözhetetlen a kémia, az úgynevezett „szintetikus” beavatkozás.

A következő nagyon gyakori módszer, hogy a hasznos anyagot (hatóanyagot) mesterséges módon állítják elő valamilyen kiindulási alapanyagból, úgynevezett kémiai úton. A köznyelv ezt hívja szintetikus módszernek. Ilyenkor keresnek egy olyan kiindulási anyagot, ami viszonylag olcsó, sok van belőle, és eléggé könnyen, gyorsan és kevés költséggel átalakítható a kívánt anyaggá. A C-vitamin példájánál maradva kiindulási anyag lehet valamilyen keményítő, amit például kukoricából, krumpliból, rizsből vagy egyéb gabonából nyertek ki. Ezt néhány (kb. tíz-tizenkettő) lépés során, különböző vegyi anyagok segítségével C-vitaminná alakítják, majd szintén megtisztítják a nem kívánatos, de ott lévő egyéb anyagoktól.

Egy további elterjedt megközelítés, hogy valamilyen aprócska élőlényt – például baktériumot, gombát – használnak az anyag előállítására. Ezt szokás fermentációs eljárásnak is nevezni. Ennek az elvnek az a lényege, hogy az aprócska élőlénynek adnak valamit, amit ő nagyon szívesen fogyaszt el, és amiből valami olyat hoz létre, ami nekünk nagyon hasznos. Talán elsőre nagyon idegenül hangzik, de biztos vagyok benne, hogy mindenki sok ilyen folyamatot ismer.
Segítek egy kicsit.
A bor erjedése a szőlőléből is egy ilyen folyamat. A szőlőlében lévő cukrot az erjesztő gombák „megeszik”, és alkohollá alakítják. Itt a cukor az alapanyag, és az alkohol a „hasznos” végtermék.
Szintén nagyon hasonló az aludttej, a kefir és a joghurt keletkezése. Itt is baktériumok, gombák hozzák létre a kívánatos változást.
Sok-sok példát sorolhatnánk még: kovászos uborka, lyukacsos sajt, savanyú káposzta stb.

A negyedik gyakori formája az anyagok előállításának, amikor az előző három technológiát kombinálják. Például egy természetes alapanyagból – mint a kukoricakeményítő, amit kukoricából vontak ki – részben kémiai úton, részben úgynevezett fermentációs úton állítják elő a kívánt anyagot. Manapság a C-vitamin előállításának ez az egyik lehetséges és viszonylag gyakori módja.
Bármelyik módszerrel is történik egy alapanyag előállítása, a végeredménynek minden esetben nagyon komoly követelményeknek kell megfelelnie, hogy fel lehessen használni élelmiszer, étrend-kiegészítő előállításához. Erre vonatkozóan nemzetközileg elfogadott előírások léteznek, amiket szigorúan be kell tartani.

Talán a kémia tudományában való jártasság nélkül nehéz megérteni, de nagyon fontos tény, hogy a természetben előforduló, illetve a fenti technológiák bármelyikével előállított vitaminok között nincsen különbség.

Azaz, a példa kedvéért vegyük azt az L-aszkorbinsavat (a C-vitamin másik elnevezése), amit a paprikában találunk, illetve vegyük azt az L-aszkorbinsavat, amit „mesterségesen” állítanak elő. Adjuk oda a két anyagmintát egy vegyésznek, és kérjük meg, hogy a két anyag között találjon bármilyen különbséget. Legyen az akár a világ legügyesebb, legokosabb vegyésze, akkor sem fog neki sikerülni a legkisebb különbséget sem felfedeznie a két anyag között. Ugyanis a két anyag teljesen egyforma. Ebből logikusan következik, hogy a két anyag élettani hatása is egyforma lesz.
Az étrend-kiegészítőkben alkalmazott alapanyagok előállításával kapcsolatban jellemző, hogy viszonylag kevés olyan hely létezik a világon, ahol gazdaságosan és ipari mennyiségben képesek alapanyagot létrehozni. A C-vitamint például az adataim szerint tíznél kevesebb ilyen helyen állítják elő a világon. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden megvásárolható C-vitamin készítmény alapanyag e tíznél kevesebb előállítási hely valamelyikéről származik.

Azt, hogy egy konkrét anyagot milyen módszerrel állítanak elő, főleg a gazdaságossági szempontok határozzák meg. Azaz van olyan anyag, amihez olcsóbban jutnak hozzá, ha valamilyen természetes forrásból vonják ki. Ezt értelemszerűen főleg így állítják elő. Azonban van olyan anyag is, amit kémiai úton olcsóbb előállítani. Ilyenkor nyilvánvalóan ezt a megoldást fogják választani.

Végül hadd jegyezzem meg: az étrend-kiegészítők alkalmazását éppen az a szomorú tény teszi szükségessé, hogy a rendelkezésünkre álló élelmiszerek nem tartalmaznak elegendő vitamint és ásványi anyagot. Vajon hogyan is lehetne nagyon sok vitamint és ásványi anyagot kivonni abból, amiben nagyon kevés van, hiszen pont ebből a problémából indultunk ki?

A–vitamin (Retinol)

A-vitamin

Az A-vitaminnak különösen fontos szerepe van a retina (szem ideghártyája) működésében. Hámvédő vitaminnak is nevezik, mivel a bőr, a nyálkahártya működéséhez szintén A-vitaminra van szükség. Ezen kívül szerepe van a csontok, a fogak és a kötőszövet fejlődésében is.

Az A-vitamin hiányának első megjelenési formája az ún. farkasvakság, vagy szürkületi vakság. Emellett a szaruhártya kiszáradása, kifekélyesedése is kialakulhat. Hosszan tartó A-vitamin hiány teljes vakságot is okozhat.

Az elégtelen A-vitamin bevitel ezen kívül szerepet játszhat légúti fertőzések, bőrkiszáradás, vesekövek és húgyúti fertőzések kialakulásában, illetve egyes hasmenéses állapotokban, étvágytalanságban, gyakoribb fertőzésekben, gyermekkorban a növekedés ütemének lassulásában, vérszegénységben.

Fő forrásai a máj, vese, halmáj, húsok, tojássárgája, tej, tejtermékek, margarin, vaj. Az A-vitamin előanyagait (provitaminjait), az ún. karotinoidokat elsősorban a vörös, sárga és zöld húsú zöldségek és gyümölcsök tartalmazzák.

E-vitamin (Tokoferol)

illustration vitamin E the origin of the plant foods

illustration vitamin E the origin of the plant foods

Az E-vitamin antioxidáns hatása miatt kulcseleme a szervezet szabadgyökök elleni védekező-rendszerének. Megakadályozza az esszenciális zsírsavak oxidációját, védő hatást fejt ki egyes daganatos betegségek megelőzésében, a szívinfarktus kialakulásában és a máj elzsírosodása ellen is hatékony. Emellett magzatvédő hatása is van.

Tudományos tanulmányok mutatnak rá, hogy a szabadgyökök által okozott oxidatív stressz a sejtek idő előtti öregedését eredményezi. Az E-vitamin hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.*

Fő forrásuk a növényi eredetű olajok (szója, kukorica, repce, napraforgó), olajos magvak (mogyoró, mandula, tökmag, mák, gesztenye), búzacsíra, hüvelyesek.

Számos állatfaj és az ember szaporodásához nélkülözhetetlen. Szükséges a sejtlégzéshez, biztosítja a vörösvértestek hosszabb élettartamát, és a vas felszívódásában is szerepet tulajdonítanak neki. Előszeretettel alkalmazzák kozmetikai (bőrhidratáló) készítményekben is.
*Tudományosan bizonyított, Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) által engedélyezett állítások.

B-vitaminok

B-vitamin

Idegeink táplálói

A B-vitaminok szolgáltatják testsejtjeinknek az energiát, ők indítják be a zsír és a fehérjék anyagcseréjét

A különféle B-vitaminokban sok a közös vonás, ezért szokták B-vitamin-komplexumként emlegetni őket. Általában ugyanazokból a táplálékforrásokból erednek (ilyen a máj, a teljes őrlésű gabonafélék, a sörélesztő ), és olyan szorosan működnek együtt, mint egy nagycsalád tagjai, vagy egy gyár kollektívája. Mindegyikük oldódik vízben, ami azt jelenti, hogy a vér és a vizelet gyorsan kimossa, és így sűrűn kell pótolni őket. A B-vitaminok sohasem fordulnak elő izolálva a természetben (mondjuk egy zöldségfélében), hanem komplexumként állandóan együtt vannak.

Ily módon a B-vitaminok évmilliók és évmilliárdok során együttes erővel fognak hozzá az anyagcsere fontos feladatainak végrehajtásához. Ebből következően nincs sok értelme annak, hogy a gyógyszertárban beszerezzünk mondjuk B3-vitamint, és azzal próbáljuk kúrálni valami bajunkat. Ha nincs jelen az összes többi B-vitamin, akkor a magára maradt B3 meg sem próbál hatékonnyá válni. Ha azonban együtt van a teljes csapat, valóságos egészségforradalmat hajt végre a szervezetben. Az idegeken kívül elsősorban az izmok, az emésztőszervek, a bőr, a haj, a szem, a száj és a máj látja hasznát.

Sajnos szinte mindnyájan súlyos B-vitamin-hiányban szenvedünk. Ez azzal függ össze, hogy a B-vitaminok kedvenc tartózkodási helyei a gabonacsírák, maghéjak, a rizs és a melasz, mi pedig a finomítás során ezeket eltávolítjuk, és az állatokat etetjük velük. Így lesz az értékes természetes rizsből fényezett, “üres” rizs és remek gabonáinkból fehér liszt, amelyben, akár a finomított fehér cukorban, gyakorlatilag már semmiféle tápanyag sincs. A következmény: egy sor hiányjelenség, a korai őszüléstől a kopaszodáson keresztül a depresszióig, a székrekedéstől a veszélyesen magas koleszterinszintig.

A B-vitamin-hiány következményei

Egy gramm teljes őrlésű gabona 3,5 mikrogramm tiamint (B1vitamint) tartalmaz, míg a fehér liszt csak nyomorúságos 0,8 mikrogrammot. Ez az arány érvényes minden más B-vitaminra is. Az emberi anyagcsere viszont, fejlődéstörténetünk évmilliói során, teljes értékű gabonára “programozódott be”, sejtjeink és tápanyagszükségletük alig változott e hosszú idő alatt. Így aztán a B-vitamin-hiány elsorvasztja, öreggé és beteggé teszi, végül pedig megöli sejtjeinket . Aki pedig szívesen fogyaszt cukrot, édességet, édes italokat, az a cukrok lebontásánál feláldozza utolsó szegényes B-vitamin-tartalékait is. Ráadásul a cukor károsítja a bélflórát, és így a bélbaktériumok sem képesek önállóan B-vitamint termelni. Az alkohol és a mértéktelen kávé- vagy teafogyasztás is felfalja a B-vitaminokat a szervezetben.

 B6-vitamin (Piridoxin)

B6-vitamin

A szervezet B6-vitamin szükséglete arányos a fehérjebevitellel, fehérjedús táplálkozás esetén nő a szükséglet. Fő forrása a búzacsíra, élesztő, hús, máj, tej, tojás, teljes kiőrlésű gabonafélék, olajos magvak, száraz hüvelyesek, brokkoli, fejeskáposzta, csonthéjas gyümölcsök. A B6-vitaminnak jelentős szerepe van azoknak az enzimeknek a működésében, amelyek az aminosavak átalakításában, valamint az esszenciális zsírsavak anyagcseréjében vesznek részt. Ezen kívül szükséges a vérképzéshez, egyes hormonok képzéséhez, és az idegrendszer működéséhez.

A terhesség, a fogamzásgátló tabletták szedése és alkoholizmus esetén a piridoxin-szükséglet megnő, hiányállapot szempontjából ezért ezek a csoportok fokozott rizikójúnak tekinthetők.

B7-vitamin (Biotin)

B7-vitamin

A biotin a bőr és a haj vitaminja

A szép, sima, selymes bőr és a dús, fényes haj titka a belekben rejlik. Természetes biotinforrásunk az élesztőn kívül főként a máj, a tojássárgája, a paradicsom, a szójabab, a barna rizs és a korpa. A sejtjeink által felhasznált biotin túlnyomó részét azonban baktériumok tenyésztik a belünkben, így tehát magunk állítjuk elő a vitaminunkat. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a bélmikrobák bonyolult, rendkívül érzékeny és rendezett világát nem zavarta meg semmi. Már a legkisebb zavar, egy pohár erős pálinka, egyetlen kockacukor vagy egy antibiotikum-tabletta alaposan megzavarhatja ezt a rendet, és valóságos káoszt okozhat. Ilyenkor a biotin termelés már nem folyik olyan tökéletesen.

Egészséges bélflóra a biotin segítségével

Mindazok, akik csípős kolbászokkal, olajban sült krumplival, konzervételekkel, tortákkal, zsíros hússal, gombóccal vagy rágcsálnivalókkal táplálkoznak, hat héten belül tönkreteszik a bélflórájukat. A kegyelemdöfést az alkohol, a nikotin és a túlzott gyógyszerfogyasztás adja meg a beleknek.
A bélflóra pusztulásának első jelei emésztési zavarok: hasmenés, szorulás, továbbá vérzések, rossz szájszag, hajhullás, bőrrendellenességek

Megállapították, hogy a biotin nagyobb adagolásával (napi 16 milligrammal) javítani lehet a cukorbetegek glükózanyagcseréjét.

A biotin stabilizálja a vércukorszintet.

Agyvelő- és idegsejtjeink kizárólag a glükózt, vagyis a vércukrot fogadják el energiaforrásként. Mindez elég ok arra, hogy vigyázzunk a megfelelő biotinellátottságra. Ennek a vitaminnak egyébként más feladatai is vannak. Segít a fehérje feldolgozásában, ráadásul hozzájárul a zsírsavak felépítéséhez és a zsír elégetéséhez.

A bőr, a haj és a körmök szépsége

A bőr, a haj és a körmök szépségvitaminjának is nevezhetnénk, kéntartalma miatt. Más szóval: aki szép akar lenni és a külsejével meghódítani másokat, az nem nélkülözheti a biotint. A bőrben, hajban, körömben sok a kén, aminek be kell kerülnie a sejtekbe.

A biotin aktívan irányítja a zsír anyagcseréjét , és egyidejűleg szívesen tartózkodik a bőr és a haj sejtjeiben, természetes tehát, hogy befolyásolja a bőr zsírtartalmát. Ha kevés a biotin, hamar kialakul a seborrhoea, a faggyúmirigyek kórosan fokozott működése. Ezzel gyakorlatilag túl sok zsír ömlik a bőrre és a fejbőrre. A következmények többek közt a hajhullás és a korpásodás. Minthogy a kén gondoskodik a bőr és a haj olajos védelméről, biotinhiány esetén a bőr szürkés, a haj fénytelen lesz, és a körmök töredezni kezdenek.

 B9 Vitamin – Folsav

B9-vitamin

A B9-vitamin, vagy más néven folsav egy vízben oldódó vitaminfajta, amely kulcsfontosságú a sejtek anyagcseréjében, a sejtosztódásban, és a DNS-láncokat előállító molekulák előállításában. A B12-vitaminnal együtt csökkenti a vér homocisztein szintjét, ezzel csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét. Segít a fehérje lebontásában, és a vérképzésben, a vörösvértestek ép formájáért, a fehérvértestek képzéséért, és a vérlemezkék képzéséért felel. Kiemelten fontos vegyület a várandós kismamáknál, mert a terhesség korai szakaszában, mert a fejlődő embrió gerincét lezáró folyamat csak a folsav segítségével zajlik le hibátlanul. Terápiás alkalmazása gyakran pozitív eredményeket hozott terméketlen nőknél. Antioxidáns, ízületi problémákon is segíthet. Jelenléte hozzájárul a gyomorrendszer, és a szájnyálkahártya épségének megőrzéséhez.

A B9-vitamin megtalálható a zöldségekben (kelbimbó, brokkoli, saláta, fekete szemű bab, a parajban) a májban, az élesztőben, a földimogyoróban, a dióban, illetve a gyümölcsökben.

Felszívódását elősegíti a többi B-vitamin. Felszívódását gátolja az aszpirin, az antibiotikumok, és a fogamzásgátló tabletták szedése, valamint a dohányzás és az alkoholfogyasztás. A mesterséges készítményekből jobb a felszívódása, mint a természetes forrásokból. Mesterségesen előállított készítmények esetén a felszívódása közel 100%-os, míg ételeinkből a folsav 90%-a szívódik fel.

Hiánya esetén őszülés, hajhullás, depresszió, hasmenés alakulhat ki. Folsav hiányában a vérsejtek minden típusának száma lecsökken, és a normálistól nagyobb méretű vörösvértestek képződnek.

 B12-vitamin (Kobalamin)

B12-vitamin

Csak állati eredetű táplálékban található meg. Fő forrása a máj, szív, vese, tüdő, húsok, halak, tojás. A vastagbélben lévő bélbaktériumok is termelnek B12–vitamint, azonban ezek nem tudnak felszívódni. A vérképzésben játszik fontos szerepet. Felszívódásához ún. intrinsic faktorra (a gyomorban termelődő fehérje), a sejtekbe való bejutásához, illetve aktiválódásához pedig folátra van szükség. B12-vitamin szükséges a DNS-szintézishez, az idegszövetek kialakulásához, a vörösvértest-képzéshez, szénhidrát anyagcseréhez.

B12-vitamin-hiány előfordulhat elégtelen bevitel, szélsőséges táplálkozás, vegetarianizmus egyes típusai esetén is. A B12-vitamin hiányának következtében zavart szenved a sejtosztódás, vészes vérszegénység, az ideg-, a gyomor- és a bélrendszer működésének zavara alakul ki. További tünet az emlékezési-, az érzés-, és a látászavar.

 C-vitamin (Aszkorbinsav)

C-vitamin

Szerepet játszik az immunrendszer normális működésében, a kollagén (kötőszöveti alapanyag) szintézisében, sebgyógyulásban, hormonok képződésében, egyes ásványi anyagok (vas, cink, réz) felszívódásában. Antioxidáns hatású, azaz megköti a szervezetben képződő káros hatású szabad gyököket.

A C-vitamin szükségletet megnövelheti a nagy hőség, erős fizikai munka, legyengült állapot, dohányzás, alkoholfogyasztás. Nagy mennyiségben (több gramm) alkalmazott adása azonban nem indokolt, mert arra hajlamos egyénekben oxalátkövek kialakulását okozhatja a vesében. Ha valaki hosszabb ideig nagy dózisú C-vitamint szed, és utána visszatér a normál adagra, a szervezete úgy érzékeli, hogy „keveset” kap, és így rövid időn belül az ún. „visszatérő skorbut” jöhet létre.

A C vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működését intenzív edzés alatt és után (ez a hasznos hatás plusz 200 mg C-vitamin bevitelével érhető el, az ajánlott napi C-vitamin-bevitel felett)!*

A C-vitamin hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelmében, és hozzájárul a normál kollagén-képződéshez, és ezen keresztül a porcok, a csontok, az erek, a fogíny, a fogak és bőr normál állapotának fenntartásához.*

Fő forrása a zöldpaprika, brokkoli, káposzta, karalábé, kelbimbó, karfiol, narancs, mandarin, grapefruit, citrom, kivi, csipkebogyó, feketeribizli, málna, eper, zöldpetrezselyem.
*Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) által tudományosan bizonyított, és az Európai Bizottság (EC) által engedélyezett állítások.

B5-vitamin – Pantoténsav

B5-vitamin

A pantoténsav nélkülözhetetlen alkotója az anyagcserében nélkülözhetetlen ún. koenzim-A-nak, így szerepet játszik a szénhidrátok lebontásában, illetve glikogénné való átalakításában, a zsírok égetésében, valamint a szteroidhormonok, a koleszterin, és a vérfestékek szintézisében, a sebgyógyulásban.

Forrása a hús, belsőség, élesztő, tojás, teljes kiőrlésű gabonák, száraz hüvelyesek.

Mivel sokféle élelmiszerben megtalálható, valamint egy részét a bélbaktériumok is előállítják, hiánya csak nagyon ritkán, főként mesterséges táplálás, hosszan tartó antibiotikus kezelés, alkoholizmus és alultáplált gyermekek esetén fordul elő komplex B-vitamin hiány részeként. Tünetei idegrendszeri- és anyagcsere-zavarokban mutatkozhatnak meg.

Bőr- és hajregeneráló kozmetikai készítményekben is felhasználják.

Mályvalevél

erdei mályva

Latin neve:Malvae folium

Az erdei mályva Európában elterjedt, lágy szárú gyógynövényfaj, amely a parlagon hagyott területeket, töltéseket kedveli. Belsőleg a virágot, ritkábban a levelet is használják

tavaszi hónapok alatt véghezvitt méregtelenítés tökéletes eszköze
képes megerősíteni az immunrendszert
javítja a szervezet vízháztartását
segítséget nyújt a máj és a vese működésében
valamint nyugtatja az idegrendszert
csökkenteni a gyulladásokat
köhögéscsillapító, köptető hatású, felső légúti hurutok ellenszere, hörgőbántalmak esetén, nyálkahártya-nyugtató hatású
felgyorsítja az anyagcserét, elősegíti a megfelelő emésztést, elősegíti a megfelelő emésztést, székrekedéssel küzdők segítsége
gyomor és görcsös bélgyulladás tüneti kezelésére
bőrgyógyászatban bőrbetegségeknél, viszketéscsillapítóként, bőrnyugtatóként alkalmazzák.
fájdalomcsillapító

Bergamott Menta

bergamot menta

Latin neve: Mentha citrata

Bergamott menta: emésztési problémákra alkalmazzák, úgy mint az émelygő gyomor, puffadás, felfújódás, hányás. Különböző fájdalmakra, mint a menstruációs görcs, fejfájás, fogfájás. Mentális betegségekre is (hisztéria, melankólia). Sok ember úgy véli, hogy a citrom balzsam jó hatással van alvászavarra és nyugtalanságra. Alzheimer kórban, ADHD-ban, autoimmun betegségben szenvedőknek is ajánlják. Hatásos még légúti duzzanatokra, idegesség következtében kialakult szívdobogásra, magas vérnyomásra, tumorok kezelésére és rovarcsípésekre is.

A karthauzi szerzetesek híres gyógynövénye a bergamott-menta, a menta családba tartozó növény, menta tartalom nélkül, bergamott-citrus illattal., Előállítása: Az illóolajat a növényi részek lepárlásával állítják elő. Származás: Nepál

vitalizáló
élénkítő
frissítő
fájdalomcsillapító
fertőtlenítő
görcsoldó
alkalmas menstruációs görcsök enyhítésére
izzasztó
értágító hatású.
kiváló fertőtlenítőszer
emésztést segít

Kerti izsópfű

izsópfű

Latin neve: Hyssopus officinalis

Az árvacsalánfélék (Lamiaceae)családjába tartozó faj. Évelő, gyógynövényként és fűszerként is használják.

Már az ókorban is ismerték, népszerűségének csúcsát a középkorban érte el, amikor szinte minden vár körül megtalálható volt. Termesztése napjainkban ismét felfelé ível.

Hatóanyagai:
almasav, antibiotikum, cineol, cserző anyagok, cukor, flavoglikozid, flavonoid, gumi, gyanta, illóolajok, inozitol, jód, kámfor, karotin, karvakrol, keserűanyag, keserűglikozid, keton, koffeinsav, kolin, limonén, linalool, olajak, pinén, rozmarinsav, .antibiotikumok,

A fertőtlenítő hatás azon nyugszik, hogy az izsóp levelein egy, a Penicillium fajhoz tartozó gomba nő, amelyet az izsópfürdők gyógyhatásáért tesznek felelőssé. A fürdőket annak idején a lepra gyógyítására alkalmazták. A rómaiaknál a közismert orvosságot a bor fűszerezésére használták.

asztma, bronchitis, nyákoldó, köhögéscsillapító, köptető, megfázások,

légzőszervi betegségek, influenza,
bélhurut
éjszakai verejtékezés
gyomorbaj
gyulladás
köszvény
sebek kezelése
allergia ellen
fertőtlenítő hatás

Az izsóp kiváló köhögéscsillapító. Használható herpesz, asztmás és hörghurutos bántalmak ellen, étvágyjavító hatású. Teája kámfor típusú komponenst tartalmaz, köhögéscsillapításra, köptetésre javallt. Forrázata herpeszes felületek borogatására használható.

A népi gyógyászatban az ókortól kezdve légcsőhurut, asztma ellen használták. Keserűanyag-tartalma miatt kiváló étvágyjavító is, ez a hatása fűszerként is érvényesül. Zsíros húsételekben fokozza az emésztőnedvek kiválasztását. Főzetét külsőleg, nyálkahártya-, (pl. szájüreg-) gyulladáskor öblögetésre használják, emellett jó gombaölő és izzadásgátló hatású is.

köptető hatású növény, amely fenolt és antiszeptikus hatóanyagokat tartalmaz.

Az ókori görögök is használták, hogy felső légúti fertőzéseket és mellkas fájást csillapítsanak vele. Izzadást indukáló, mely segít levinni a lázat. A gyógynövénynek antimikrobiális és vírusölő hatása van. Kimondottan elősegíti az immunrendszer küzdelmét a felső légúti fertőzés és megfázás ellen. Jótékony hatású a herpes vírus ellen. Lázcsökkentő, segít kiüríteni a méreganyagokat bőrön keresztül. Szélhajtó és emésztést elősegítő hatással bír, csökkenti a felfújódást, ezáltal pihenteti az emésztőrendszert. Ez a sokoldalú növény az idegrendszerre nyugtató hatással van.

2002-ben kutatást végeztek, melynek eredményeként kimutatták, hogy erős anti-HÍV hatással rendelkezik. Kutatások azt is kimutatták, hogy az izsóp olajnak izomlazító hatása van.

Nézz szét itt:
swisslaboratory.hu/reg/472

‪#‎DeLaVie‬ – swisslaboratory.hu

Share Button
Kategória: Alternatív gyógyászat | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

A ‪DeLaVie‬ és a dohányzás!

Köztudott, hogy a rendszeres cigarettázók szervezete kevésbé képes feldolgozni és megtartani a tápanyagokat. Főleg a C-vitaminnal lehetnek gondjaik. Egyetlen cigaretta 65-200 mg C vitamint semmisít meg!

swiss-dohányzás

Mivel a dohányzás mellett egészségtelen oxidációs folyamatok lépnek fel a szervezetben, fontos, hogy a dohányos megfelelő mennyiségű antioxidánst – jelesül E-vitamint – vigyen be. Az E-vitamin nem csak semlegesíti a méreganyagokat, de a kutatások szerint a vérkeringést is stabilizálja. Sőt, a dohányos férfiaknak különösen hasznukra válik, csökkentheti ugyanis a prosztata tumor kialakulásának veszélyét is.

Kutatások alapján, ha a dohányos szervezet elég A-vitaminhoz jut, az segíthet a légzési gondokon és a reggeli váladékos köhögési rohamokon, mivel megelőzheti az emphysema kialakulását.

Az emphysema jellemzően dohányosoknál előforduló betegség, melynek lényege, hogy a tüdő hólyagocskáinak és hörgőcskéinek fala a dohányfüst hatására sérül, ezért csökken a légzés hatékonysága.

A friss ex-dohányosok sem feledkezhetnek meg szervezetük támogatásáról: ha nem vigyázunk, a cigarettázással töltött évek alatt a szervezet kimerülhet, így fokozottan szükség van a feltöltődésre.

Nézz szét itt:
swisslaboratory.hu/reg/472

Share Button
Kategória: Alternatív gyógyászat | Címke: , | Hozzászólás most!

A ‪‎DeLaVie‬ és a sport!

Tény, hogy az élelmiszereknek döntő szerepük van a sportolók teljesítményében. A sportolók akkor érhetik el a legjobb teljesítményt, ha szervezetüket minden szükséges tápanyaggal ellátták.sport

Ide tartoznak a szénhidrátok, a zsírok és a sok energiát szolgáltató fehérjék, mint építőanyagok. Azonban fontosak az olyan mikro-tápanyagok is, mint a vitaminok, ásványi anyagok, és a másodlagos növényi anyagok.

Az átlagos mozgásmennyiséget végzőkkel szemben a sportolóknak sokkal több vitaminra és ásványi anyagra van szükségük, mivel az anyagcsere terhelés alatt felpörög.

Ha a fontos tápanyagok hiányoznak, a “motor” nem működik megfelelően. A sportoló teljesítményére a fontos tápanyagoknak csupán kis mértékű hiánya is hatással van. A fáradtság és gyengeségérzet a vitamin- és ásványi anyag -hiány első jele.

Eredi Zsolt

 

 

 

Erdei Zsolt – “Madár” – is tudja és vallja, hogy a vitaminok elengedhetetlenek az élő sejtekben zajló anyagcsere folyamatok és biokémiai folyamatok szabályozásában, amelyek során a táplálék hasznosul a szervezetben, valamint belőle energia keletkezik.

Sportolj DeLaVie-val!

Nézz szét itt:
http://swisslaboratory.hu/reg/472

Share Button
Kategória: Alternatív gyógyászat | Címke: , , | Hozzászólás most!

Chemtrail infuenza: Már van?

Beteg vagy, bedugult az orrod, a tested fáj, izzadsz, köhögsz, tüsszögsz és még arra sincs elég energiád, hogy felkelj az ágyból.
Bár a tünetek arra utalnak, ez nem influenza. Dr. Len Horowitz szerint ez összeesküvés. Az ő teóriája nem összeesküvés elméletre alapszik, hanem magára az összeesküvés tényére.

 Morgellon-syndrome-chemtrails-dees

Az elmúlt 10 évben, Horowitz Amerika egyik leginkább vitatott orvosi tekintélyévé vált. A 48 éves egyetemet végzett egészségügyi kutató állítja, hogy az Egyesült Államok kormánya lepaktált az gyógyszeripari nagyvállalatokkal annak érdekében, hogy a népesség nagy részét megbetegítsék.

 abc_swine_flu_3_090425_mn

A vezető média tudósításai szerint a kórházak sürgősségi osztályai tele vannak olyan páciensekkel, akik valamiféle bizarr felső légúti fertőzéssel kerültek be, de a tünetek nem tűnnek igazán vírusnak. A tudósítások szerint ez a különös “influenza” nem reagál az influenza ellenes védőanyagokra sem.

 swine-flu-preventi_1395524c

“Ez teljes mértékben abszurd és semmi értelme sincs!” mondja Dr. Leonard Horowitz. “Az az igazság, hogy már 1998 vége és 1999 eleje óta megfigyeltük ezt a fajta járványt. Azok, akik ezt a bizarr betegséget elkapták jellemzően száraz köhögéstől szenvedtek, mely nem utal semmilyen normális vírusos vagy bakteriális fertőzésre. Ha a betegséget valóban vírus vagy baktérium okozta volna, akkor láz is fellépett volna, de ez nem történt meg. Továbbá, a betegség lefolyása több hétig, akár hónapokig is tartott. A tünetek között jelen volt még homloküregi nyomás, köhögés, gyengeség, és általános rossz közérzet, az emberek egyszerűen cudarul érezték magukat.

 virus-2

A Fegyveres Erők Patológiai Kutatási Intézménye szabadalmaztatott egy micoplazmát, amely szerintük a járványt okozta. A patent (szabadalmazási) riport megtekinthető a “Healing Codes for the Biblical Apocalypse” című könyvben.

Danger In The Sky – The Chemtrail Phenomenon :
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=UdtLTyNOB0A

A micoplasma nem igazán sorolható a gombafajták közé,nem vírus, és nem is mondható baktériumnak. Nincs sejtfala sem. A micoplasma a sejtmag belsejében mélyen helyezkedik el, ezáltal akadályozva meg, hogy mérni lehessen az ellene fellépő immun reakciót. Ez egy ember által alkotott biológiai fegyver. A már említett patent riportból világosan kiderül, hogyan okoz ez felsőlégúti fertőzést, amely gyakorlatilag megegyezik a most is tapasztalt tünetekkel.”

Chemtrail (repülőgép után húzott csík) elpusztítja az emberi immunrendszert

 H1N1

“Hiszem, hogy a chemtraileken keresztül történik a lakosság vegyszeres mérgezése, mely kisebb-nagyobb mértékben elnyomja az általános immun erőnket, attól függően, hogy milyen mértékű és intenzitású a kibocsátott méreganyag. A gyenge és rosszul működő immunrendszer következtében az emberek fogékonnyá válnak bizonyos fertőzésekre, mint pl. a micoplasma és más lehetséges fertőzésekre.” állítja Dr. Horowitz.

“Akkor kezdtem először komolyabban foglalkozni a chemtrailekkel, amikor az észak idahoi otthonom felett is tapasztaltam a jelenséget. Lefotóztam a csíkokat és kapcsolatba léptem az állami Környezetvédelmi Hivatallal. Nekik fogalmuk sem volt a jelenséggel kapcsolatban, és átirányítottak a Légierőhöz. Ezután az egészségügyi és mérgezési ügyekkel foglalkozó központhoz irányítottak. Körülbelül egy hét múlva kaptam egy levelet a központ egy magas beosztású vegyészétől melyben belátták, hogy valóban kimutatható volt bizonyos mennyiségű etilén dibromide az üzemanyagban. Az etilén dibromide egy közismerten rákkeltő anyag, melyet éppen ezért kivontak az ólommentes üzemanyagból.
Most hirtelen mégis megjelent a magasan közlekedő hadirepülőgépek üzemanyagában.”

 illuminati-depopulation-agenda

A repülőgép üzemanyagból kibocsátott etilén dibromide károsítja az immunrendszert és csökkenti is annak munkáját az emberi testben. Ráadásul jelen van a micoplasma vagy gombás fertőzés ami felső légúti betegségeket okoz, ezek hatására másodrendű bakteriális fertőzés is kialakul. A megoldás általában az antibiotikumok bevetése, mely vegyi szennyezést vált ki a testben és savas kémhatást eredményez. Ennek látható jeleként kiütések jelentkeznek a bőrön, nem látható jele pedig a máj teljes mérgezése. A Bahamákon, Bermudán, Torontóban, és British Columbiában dolgozó kollégáim is hasonló bizarr jelenségekről számolnak be. A szomorú eredmény az, hogy az emberek szervezetében teljesen felborul a rend és egyensúly, nem beszélve arról, hogy ezek a betegek kettő, három vagy akár négy különböző mikrobiotikus anyaggal is fertőzve lettek. A beteg gyakorlatilag krónikus betegségben szenved.

A fekete tárca

 chemtrails-gainesville-2-21-2013-12-300x202

“Az 1975-ös Frank Church Kongresszusi meghallgatáson elhangzott olyan cégek névsora, amely a CIA-vel közösen biológiai fegyverkezésben részt vett- mint Litton Bionetics és az Army Corp of Engineers, akik a fejlesztésben és kivitelezésben tevékenykedtek. Ez természetesen titkos (fekete) keretek között történik, és a kongresszus tagjai soha nincsenek igazán tájékoztatva arról, hogy a pénzek hol is lesznek valójában felhasználva. Ez a fekete költségvetés.” mondja Horowitz
“ Természetesen a mai világban, ahol a biológiai fegyverek teljes arzenálja áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy likvidáljuk az ellenséget nem cél és nem is szükséges az emberek meggyilkolása. Sokkal jobb üzlet krónikusan megbetegíteni az embereket, így azok az államra lesznek utalva, úgymond függővé válnak attól. Ekkor lehet bevetni a katonai-gyógyszeripari együttest és a nemzetközi gyógyszeripari kartellt, akik majd jó pénzért eladják a gyógyszereket a szóban forgó országoknak, hogy ott legalább elviselhetővé váljon a helyzet és valamiféle egészségeshez hasonlító állapot jöjjön létre. Az adott ország teljesen le van igázva és ellenőrizhető válik azáltal, hogy függőségi helyzet áll fenn és még hatalmas méretű profitra is szert lehet tenni. Az emberek betegek és gyengék, képtelenek ellenállni és fegyverkezni. Ez a megoldás tehát sokkal jövedelmezőbb és kívánatosabb, mint például egy nukleáris bomba bevetése, hiszen az megsemmisítené egyben az infrastruktúrát is, de ez nem a cél. A cél az, hogy az embereket semmísítsék meg, nem pedig a saját infrastruktúrát.”

Ki a felelős?

 1940chemtrailsomfg-full

“Az én állításaim nem spekulációra épülnek. Ha elolvasnánk a legjobb szakértők által összeállított hadi analizációt, beleértve a Vashegy riportot, kiderülne, hogy a Rockefeller család az egyik legfontosabb szereplő az összeesküvésben. Nekik jelentős részük van a populáció csökkentésében, ez már régen nem titok.

 582780_355018251247728_1661043633_n

Ha utánanézünk, hogy kik is birtokolják a chemtrail üzemanyagot, kik az irányító cégek- British Petroleum és Standard Oil- vezetői látni fogjuk, hogy nagy részben királyi családok sarjai és a Rockefeller család tagjai foglalják el e a pozíciókat. Miben is érdekeltek ezek a személyek és cégek még? Faji tisztaság, populáció csökkentése, családtervezés, gyermek egészségügy- ezekhez gyártanak és fejlesztenek védőoltásokat és vért is szállítanak. Nem meglepő, hogy ugyanazok a bankárok felelősek a vérbankokért is, mint akik a pénzügyi szegmensért is dolgoznak.” állítja Horowitz

“Utalni szeretnék Dr. John Coleman könyvére, aki az angol Titkosszolgálat magas rangú ügynöke volt. Ő nagyon világosan és érthetően kiemeli, hogy kik is irányítják azokat a cégeket. A névsorban kizárólag magas rangú családok felmenői szerepelnek, mint pl. a Bush család, Rotschild család, a Rockefellerek pénze, itt hozzá kell tenni, hogy a Rockefeller hatalom a Rothschildek pénzén alapul. Ha nem találunk erre racionális magyarázatot, akkor jobban szemügyre kell vennünk az összeesküvés elméleteket és elvonatkoztatni a negatív előjeltől, amit ráaggatunk.”

Amerika negyedik “fajtája”

A vezető korrupt és bűnöző családok iszonyatos mértékben gazdagodnak meg mások megbetegítéséből és szenvedéséből. A Rockefeller család már 1920-ban monopolizálta az amerikai gyógyszeripart, de ebben partnerük is volt, nem más mint a német I.G. Farben. A Rockefeller birodalom és az I.G. Farben már a második világháború előtt és alatt is együtt működött, ők voltak a harmadik Reich. Őket erősítette még az amerikai Merck Gyógyszeripari Vállalat is. Nem is véletlen, hogy az ő elnökük, George W. Merck volt a második világháború alatt az amerikai biológiai fegyverek iparágának igazgatója. Őt személyesen Roosevelt elnök és a hadititkár Stimson választotta és bízta meg e feladattal.

A nácik már ekkor tervbe vették az új világrend kialakítását, erre még kifejezést is találtak: “Neue Ordnung” (Új Rend). Ez szolgál ma alapul az új, negyedik rend kialakulásához, melynek tökéletesen és aprólékosan kidolgozott cél a hátterében: a népirtás és a populáció kontrollálása, felügyelete.
A kőművesek 99,99 százaléka nincs teljesen tisztában a végkimenetellel. A szabadkőművesség magasabb fokozatain már szert tesznek nagyobb tudásra is. Amint elérik a 33. fokozatot, a legmagasabb szintű beavatást is megszerzik, és lehull a lepel az ősi elixirről, mely egy ősi szent tudás, ami a Biblia gyógyító kodexében van leírva. Itt tanyáznak a Sátánimádó és nem mellesleg világirányító egyének is. Hogy is tud egy személy ilyen magas fokozatra jutni a szabadkőművesek szervezetében? Kiváltságos, királyi vérrokonság révén.

Kik a célpontok?

 photo

Kik is a népirtás valódi célpontjai? Ha valóban az a cél, hogy csökkentsék a Föld bolygó népességének számát, akkor miért nem történik ez?
“Nézzük csak például Afrikát, és más harmadik világbeli országot, ahol nagy számban üti fel a fejét a HIV/AIDS vírus. Azt is vegyük itt figyelembe, hogy az Amerikában élő fertőzöttek 73 százalékban latin és afroamerikai származásúak. A statisztikák szerint az amerikai (fertőzött) meleg férfiak 55 százaléka már elhalálozott. Ez is azt mutatja, hogy a fő cél még mindig a kisebbségek számának csökkentése.
Nem a teljes emberiség kiirtása a cél, hanem csak bizonyos fajok eltüntetése. Ennek elérésében jó úton haladnak, és a kivitelezés eszköze fantasztikusan működik anélkül, hogy bárkinek is szemet szúrna mi is történik valójában. Az egyik motiváció természetesen a pénz, a profit minél nagyobb hajszolása, de van azonban egy másik motiváló erő is: ez pedig a gonosz démoni indítattás, és a hatalomvágy, ami a Rockefellereket oly nagy mértékben jellemzi.

A Monopoly játék

A klasszikus társasjáték végén egy valaki győz, és visz mindent: házat, tőkét és győzelmet, a játékot visszapakoljuk a dobozba, és eltesszük a következő alkalomra. Ez azonban nem így működik a valós életben. A Földön a Világ Monopoly Játék győztese átrendezheti az egész táblát, és ezt láthattuk az elmúlt évben történni. Ma nem a nagyhal eszi meg a másik nagyhalat, hanem a gigantikus mega játékos kebelezi be a gigantikus mega játékost a nemzetközi kereskedelem porondján. A kis cégek, melyek előállítják a vitaminokat valójában leányvállalatai a nagy hatalmú világcégeknek. Manapság gigavállalatok mint Warner Lambert vagy Glaxo Wellcom a tulajdonosai a kis cégeknek. Mindenkit felvásárolnak, azért, hogy úgy rendezzék át a díszleteket, ahogy nekik tetszik,illetve ahogy azt az érdekek diktálják.
A denveri reptér épületében van egy sarokkő, melyet a szabadkőművesek állítottak ki az Új Világ Reptéri Bizottság tiszteletére. Van ott egy másik kiállított műemlék is, egy nagy színes falfestmény, mely a már eltűnt emberi fajok emlékének állít tiszteletet. Az előtérben a borzalmas lángnyelveket ábrázoló falifüggöny előtt pedig három nyitott koporsó sorakozik.

Erősítsd az immunrendszeredet

 1486844_451791648300465_225014661792428210_n-520x245

1.lépés: méregtelenítés
A testünk oly mértékben van kitéve a káros hatásoknak, hogy a méregtelenítés kulcsfontosságú. Készíts frissen facsart citromból limonádét, és adj hozzá juharfaszirupot illetve cayenne borsot.

2.lépés: lúgosítsd a tested
A vírusok, baktériumok, gombák, penész, rák megjelenése és rákos sejtek növekedése savas környezetben képes előfordulni. Nem életképesek lúgos környezetben. A savasodást nagy mértékben elősegíti a koffein, cukor, finomított szénhidrát, alkohol, gyógyszerek, antibiotikumok, vörös hús fogyasztása és a stressz fennállása is. Csökkentsük, vagy jobb esetben teljesen vonjuk meg magunktól ezen dolgok fogyasztását. A citromos-cayenne borsos víz fogyasztása nagy mértékben lúgosítja a testet!

3.lépés: oxidálás

 weatgrassjuices

Növelni kell a vér oxigén ellátását, mert a Rockefeller irányította nemzetközi vérbankok azon munkálkodnak, hogy orvosi monopóliumot hozzanak létre és ezáltal rontsák az immunrendszerünket.

Forrás : Mission Galactic Freedom

A Cikk forrása : http://worldtruth.tv/chemtrail-flu-have-you-got-it-yet/
Az oldalon találtok még 2 darab angol nyelvű videót.

Szerkeztve: Képek az internetről.

Forrás: biosagok.cafeblog.hu

Share Button
Kategória: Alternatív gyógyászat | Címke: , | Hozzászólás most!

NAGY DÓZISÚ INTRAVÉNÁS C-VITAMIN INJEKCIÓ MEGSEMMISÍTI A RÁKOT, MÉGSEM SZABADALMAZTATHATÓ

Alapvetően új kutatási eredmények borzolták fel egy amerikai lektorált folyóirat: a “Science Translational Medicine” olvasóinak kedélyállapotát. A cikk nagy betűkkel hirdeti ugyanis, hogy az intravénás C-vitamin- egy embercsoporttal folytatott kíserletsorozatban- szinte kiírtja a rákos sejteket, közben viszont az egészséges sejteket életben tartja. 

 c-vitamin

A University of Kansas kutatócsoportja nagy koncentrációjú C-vitamint fecskendezett a rákos kísérleti alanyok vénáiba. Az eredmény elsöprő volt. A C-vitamin hatékonyan semmisítette meg a rákos sejteket, miközben az egészséges sejteket érintetlenül hagyta.

Építve a korábbi úttörő kutatások eredményeire (az 1970-es években a néhai Linus Pauling, kétszeres Nobel-díjas tudós biokémikus munkájára) a terápiás hatású C-vitamint új kutatások alá vetették. Először in vitro módon laborban fecskendezték petefészekrákos sejtekbe, majd egerekbe és végül 22 emberi alanyba.

A BBC News is hírt adott a tényről, miszerint mindhárom modellben kedvező eredményeket lehetett elérni a C-vitaminnal, amely megcélozta a petefészek rákos sejtjeit, miközben elkerülte az egészséges sejteket. A nagy dózisú C-vitamin hatásától a hagyományos kemoterápiás kezelések abban térnek el, hogy azok elpusztítják az összes sejtet, mind az egészséges mind pedig a malignus sejteket, ami végül a beteg halálát okozza.

“A betegek keresik a biztonságos és olcsó rákkezelési alternatívákat “- mondta Dr. Jeanne Drisko, a tanulmány társszerzője. És hozzátette: “Az intravénás C-vitamin potenciálisan rákölő tulajdonságokkal rendelkezik a tudományos kutatások és a korai klinikai adatok alapján.

A kutatók elismerték: a C-vitamint érintő további kutatásokat valószinűtlennek tartják, mert a gyógyszergyárak nem szabadalmaztatnak vitaminokat!

A következő lépés az ilyen típusú kutatások életében jellemzően az lenne, hogy azonos paraméterekkel egy nagyszabású klinikai vizsgálatot végeznek el több emberen, és amennyiben az eredményeket reprodukálni lehet, megerősítést nyer a gyógymód, szabadalmaztatják azt. Bár ez az új tanulmány a saját módján is meggyőző, szabadalmaztatása és kipróbálása egy sokkal nagyobb emberi mintát alapul véve talán sosem lesz kivitelezhető.

Az ok pedig- mondja a kutató csapat az, hogy az ilyen vizsgálatokhoz sokkal több pénzre lenne szükség, ami jellemzően a gyógyszeripari cégektől származna a kifejlesztendő szabadalmaztatott gyógyszer finanszirozásánál. A gyógyszercégek viszont egyáltalán nem érdekeltek egy olyan “gyógyszer” előnyeinek propagálásában ami nem is gyógyszer, hanem valójában egy természetes anyag. Mi lenne akkor a multimilliárdos hagyományos rák iparággal?

Mivel a C-vitamin nem rendelkezik szabadalmi potenciállal, a fejlesztést és szabadalmaztatást nem támogatja egyik gyógyszeripari cég sem,” mondta Chen Qi, az új tanulmány szerzője. “Úgy gondoljuk, hogy elérkezett az idő arra, hogy ügynökségek erőteljesen támogassák átgondolt és aprólékos klinikai vizsgálatok által az intravénás C-vitamin terápiás hatékonyságának tovább felfedezését.”

A hagyományos orvosi ipar válasza az ilyen és hasonló eredményekre már évek óta csaknem gúnyos és lekezelő, ami várható is. A daganatos betegek számára nyújtott alternatívák: a kemoterápia, a sugárkezelés és a műtét – több mint lehangoló eredményekkel működnek – a “Nagy Gyógyszeripar” mégis figyelmen kívül hagyja a természetes rákellenes alternatívákat, mint pl.: a C-vitamin. A hatalmas profitot gyártó ipar inkább figyelmen kívül hagyja az ilyen eredményeket, mint hogy kritikusan elgondolkodna róluk.

Az aszkorbinsavat a szervezet különböző módon dolgozza fel, máshogy amikor szájon át kerül be a szervezetbe csupán aszkorbát formájában, máshogy amikor intravénásan”- írja Heidi Ledford a “Nature” magazinnak erről a gyakran félreértett jelenségről.

Ahogy korábban már írtunk róla, a C-vitamin megint máshogy szívódik fel a szervezetben amikor egy lipiddel összekötött formában vesszük be. A liposzomális C-vitamin korunk másik nagy felfedezettje a rákölés és széles spektrumú egészségjavítás terén. A liposzomális C-vitamin nem csupán rákölő, a test véredényeit is rugalmasan tartja, fiatalító, szervezetet lúgosító, szívbetegeknek különösen ajánlott antioxidáns. Az orvosi-ipari komplexumról megintcsak kiderült, hogy szándékosan nem szponzorálja a C-vitaminnal kapcsolatos további kutatásokat.

A kutatók szerint: “A C-vitamin orális adagjai antioxidánsként működnek, védik a sejteket az oxidatív károsodástól. Az intravénás C-vitamin a vérben hidrogén-peroxid keletkezését segíti elő. A rákos sejtek különösen fogékonyak az ilyen reaktív oxigéntartalmú vegyületekre, az intravénás C-vitamin szinte kiírtja a rákos sejteket.

Forrás: netextra.hu

Share Button
Kategória: Alternatív gyógyászat | Címke: , , | Hozzászólás most!

Az aszpartám multipotenciális rákkeltő hatása

Fordította, kivonat: Mezei Elmira

Forrás: Soffritti M, Belpoggi F, Degli Esposti D, Lambertini L, Tibaldi E, Rigano A. First experimental demonstration of the multipotential carcinogenic effects of aspartame administered in the feed to Sprague-Dawley rats. Environ Health Perspect. 2006 Mar;114(3):379-85.

Ez az első vizsgálat, amely végre sokak gyanúját beigazolta: az aszpartam jóval az engedélyezett biztonságos napi mennyiségnél kisebb adagban is több rákfajta kialakulásának a kockázatát megnöveli.

top-10-aszpartam-forras

A fogyasztók egyre jobban aggódnak a fejlett ipari országok élelmiszereinek minősége és biztonságossága, különösen a mesterséges édesítőszerek, aromák, színezékek, tartósítószerek, és táplálékkiegészítők miatt. Általános ellenérzés övezi a nyersanyagok és a csomagolási, sterilizációs, és disztribúciós technológiák hosszútávú egészségi hatásait is. Leginkább e termékek és technológiák potenciális rákkeltő hatása aggasztja az embereket. A jelenleg rendelkezésre álló kísérleti és epidemiológiai adatok elégtelenek és gyakran megbízhatatlanok. Ez, és az élelmiszerek rákkeltő hatásával kapcsolatos általános tájékozatlanság együttesen motiválta ezt az átfogó kísérletetet a Cesare Maltoni Cancer Research Centerben. A következő termékek vizsgálatára került sor:

1. PVC palackban tárolt víz
2. Coca-Cola
3. Pepsi Cola
4. Etil alkohol
5. Szacharóz
6. Aszpartám
7. Szukralóz
8. Koffein
9. A Vitamin
10. C Vitamin
11. E Vitamin
12. Gammasugárzással sterilizált takarmány

Ebben a cikkben az aszpartám rákkeltő hatásának vizsgálati erdményeit közöljük. Az aszpartámot több mint 30 éve használják élelmiszer adalékként erőteljesen édes íze miatt, ami a cukornál 200-szor édesebb. Az FDA (Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet) először 1974-ben engedélyezte, aztán ’81-ben jóváhagyták a szilárd ételekben való limitált használatát, majd ’83-ban kiegészítették az üdítő italokban való használatának engedélyezésével. 1994-ben Európában is elfogadottá vált általános édesítőszerként. A szacharin után az aszpartám a világon a második leggyakrabban használt mesterséges édesítőszer. Az Egyesült Államokban évente 8000 tonna fogy belőle (az adat a Veszélyes Anyagok fogyasztását nyilvántartó adatbázisból származik).

Aszpartám több mint 6000 termékben található, beleértve a szénsavas és poralakú üdítőket, azonnal oldódó kakaóporokat, rágógumikat, cukorkákat, desszerteket, joghurtokat, asztali édesítőket, gyógyszerkészítményeket, vitaminokat, cukormentes köhögés elleni cukorkákat. Az Aszpartám Információs Központ becslései szerint a világon kb. 200 millió ember fogyasztja.

Az édesítőt patkányoknak adagolták különböző koncentrációban, a teljes élettartamuk alatt. Természetes haláluk bekövetkezte után boncoláson mentek keresztül, a problémás szerveket és szöveteket összegyűjtötték, majd az eredményeket analizálták. . Az eredmények elsőként mutatják ki, hogy az aszpartám kísérleti környezetben fokozta a rosszindulatú tumorok előfordulási gyakoriságát. Ez a mega-kísérlet azt mutatta ki, hogy az aszpartám egy multipotenciális rákkeltő anyag, már napi 20 mg/ testsúly kg esetében is, ami jóval kevesebb, mint a jelenleg elfogadott napi határ.

Egy 2000-ben végzett csontvelő sejtek kromoszóma aberrációját vizsgáló tesztben az aberrációt hordozó sejtek aránya az aszpartám és aceszulfám-K kombinált édesítőszer dózis emelésével párhuzamosan nőtt, pedig a dózisemelés nem volt statisztikailag szignifikáns.

A gyártó (Searle & Co.) 1970-ben két biológiai vizsgálatot végzett az aszpartám rákkeltő hatásának mérésére. Az eredményeket az FDA áttekintette és a Federal Register-ben (az amerikai szövetségi kormány hivatalos kiadványa) összefoglalta. A kísérletek részleteit a mai napig nem hozták nyilvánosságra. Lényegében az elvégzett három vizsgálat közül kettőben megnőtt a tumorok előfordulási gyakorisága annál a csoportnál, amelynek az ételéhez aszpartámot adagoltak. Az FDA negatívnak minősítette az eredményeket. A mi véleményünk azonban, hogy ezek a vizsgálatok nem feleltek meg a karcinogén hatás vizsgálata mai alapkövetelményeinek. Ezért, és annak okán, hogy az aszpartámot egyre több kisgyermek és várandós anya által fogyasztott termékben használják, fontosnak tartottuk egy mega-kísérlet lefolytatását a jól bevált, modern nemzetközi laboratóriumi gyakorlat követésével.

A kísérlet a patkányok 8 hetes korában kezdődött, és természetes halálukig tartott (151 hét). A kísérletben résztvevő állatokat 4-5 hetes korukban randomizáltan választottuk ki, és a vizsgálat alatt rendszeresen ellenőriztük a viselkedésüket, testsúlyukat, és az általános egészségi állapotukat. Különböző koncentrációban adagoltuk az aszpartámot. A kontroll csoport ugyanazt az étket kapta, aszpartám hozzáadása nélkül.

Az utolsó kísérleti alany elhalálozása után mindet alapos boncolásnak vetették alá. (Az időközben elpusztult állatokat addig megfelelően hűtve tárolták.) Megvizsgálták többek között: a bőr- és a bőr alatti szöveteket, az emlőmirigyet, az agyat, az agyalapi-, a nyál- és a Zymbal mirigyet, a koponyát, a hallójáratokat, a nyelvet, a pajzsmirigyet, a mellékpajzsmirigyet, a gégét, a csecsemőmirigyet, a légcsövet, a tüdőt, a szívet, a rekeszizmot, a májat, a lépet, a hasnyálmirigyet, a vesét, a mellékvesét, a nyelőcsövet, a gyomrot, a beleket, a hólyagot, a prosztatát, és az ivarmirigyeket.

Eredmények

A csoportok között nem volt túlélési vagy viselkedésbeli különbség, azonban a legnagyobb dózisú aszpartámot kapó állatok bundája megsárgult. Ezt a jelenséget korábban is megfigyeltük a laboratóriumban, az ivóvízben lévő formaldehid hatására.
Különböző területeken számos különféle tumort találtak, illetve azonos zónában többet, ugyanolyan fajta tumorokat páros szervekben, a bőrön, a bőralatti szövetben, az emlőmirigyben, a csontokban, és a koponya izmokban.

A rosszindulatú daganatok összesítése

Mind a nőstény, mind a hím patkányoknál pozitív trend mutatkozott a rosszindulatú tumorokban. A kontroll csoporthoz képest statisztikailag szignifikáns növekedés mutatkozott a rosszindulatú daganatok előfordulásában a 50.000 ppm-t (ppm=1 mg/liter vagy 1mg/kg) kapott nőstény állatoknál. Alább található a daganattípusok részletes leírása.

Limfómák/leukémiák.
Az adatok világosan kimutatják, hogy az aszpartám szignifikáns mértékben megnöveli a limfómák és leukémiák előfordulási gyakoriságát. Leggyakoribb volt a tüdőben, a májban, a lépben és a nyirokcsomókban, valamint a végtagokon jelentkező szarkóma.

Rákmegelőző állapotú léziók a vesemedencében és a húgyvezetékben
Az aszpartám dózisától függően a papillóma előfordulásának növekedését tapasztaltuk a nőstényeknél. Háromszoros növekedés volt megfigyelhető a 80 ppm-et kapó csoportnál. Bár az átmeneti sejtes karcinómák a vesemedencében és a húgyvezetékben egyébként mind a hím, mind a nőstény patkányoknál rendkívül ritkák, az aszpartámot kapó csoportban összesen 21 ilyen eset alakult ki, míg a kontrollcsoportban egy sem.

Rosszindulatú schwannoma daganatok a perifériás idegekben
Az aszpartám csoportban különböző dózisoknál összesen kilenc eset fordult elő, míg a kontroll csoportban egy sem. A legtöbb a koponyaidegekben, és néhány a gerincideg tövénél. A legmagasabb dózisú csoportban áttéteket is képzett a nyirokcsomókba, a tüdőbe, és a májba.

Rosszindulatú agydaganatok
Nagyon fontos megemlíteni, hogy dózistól függetlenül, 12 rosszindulatú agydaganat alakult ki az aszpartám csoportokban, míg a kontroll csoportnál egy sem. (Az aszpartam ellenes kritikát megfogalmazók régi állítása volt, hogy az aszpartam piacra kerülése óta a népességben folyamatosan nő az agydaganatok száma. Ezek szerint ez a vizsgálat megerősíti az összefüggést. Sz. G. megj.)

Egyéb rosszindulatú daganatok
Az egyéb rosszindulatú daganatok a kísérletben részt vevő patkányoknál amúgy is gyakran előforduló tumorfajták voltak, kivéve két átmeneti sejtes hólyag karcinómát, amit a 10.000 ppm-t kapó hímeknél, és egy 2.000 ppm-t kapó nősténynél találtak, a kontroll csoportnál pedig egyet sem. Mivel ez a fajta daganat rendkívül ritka e patkányok “történeti kontrolljainál” (korábbi adatok kontrollként való felhasználása), a jelenséget nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Következtetés

A vizsgálat kimutatja, hogy az aszpartám egy multipotenciális rákkeltő anyag, amelynek a rákkeltő hatása már napi 20 mg/testsúly kg adagnál is evidens, ami sokkal kevesebb, mint a ma érvényben lévő európai (40 mg/kg) és amerikai (50 mg/kg) elfogadható napi beviteli adag. A rágcsálókon végzett karcinogenitás biológiai vizsgálatainak eredményei következetesen bejósolják a humán rákrizikót. E vizsgálat eredményei tehát a jelenlegi aszpartám fogyasztási ajánlások sürgős felülvizsgálatát teszik szükségessé. Fontos döntés lenne kísérleti adatokat használni a népegészségügyben, mert az aszpartám széles körű alkalmazásának időtartama még túl rövid ahhoz, hogy megbízható epidemiológiai adatokat biztosítson. Emellett nem valószínű, hogy a közeljövőben kielégítő epidemiológiai adatok állnak majd rendelkezésre, mivel egyre nehezebb lesz olyan kontroll csoportot találni, amelynek tagjai még nem fogyasztottak ebből a széles körben elterjedt anyagból.

Forrás: tenyek-tevhitek.hu

Share Button
Kategória: Alternatív gyógyászat | Címke: , , , | Hozzászólás most!